Ahogy már a III.fejezetben (C/ 12- Ortodoxia és magyarázatok) elmagyaráztuk, a babilóniai Talmud a klasszikus júdaizmus jogrendszerének, a halahának legfontosabb alapja, ahogy azt szinte minden zsidó a 9. századtól a 18. század végéig gyakorolta és máig az ortodox zsidóság körében továbbél. Mert a Talmudban leírt viták nehézkesek és bonyolultak, a talmudi törvény egyszerűbb magyarázatai voltak szükségesek és ezeket a rabbinikai tudósok következő nemzedékei meg is alkották. Ezek néhánya igen tekintélyes és általánosan alkalmazzák. Ezért mi is ezekre a gyűjteményekre és az elismert kommentárokra koncentrálunk és kevésbé közvetlenül a Talmudra. Emellett helyes az a föltételezés, hogy az említett gyűjtemény pontosan adja vissza a talmudi szöveget és annak adalékait, amelyet későbbi tudósok fűztek hozzá annak jelentősége miatt.

A talmudi törvény legkorábbi és ma is nagyon fontos kódexe a Misna Tóra, melyet Mózes Majmonidész a késői 12. században írt. A korunkig kézikönyvként használt legtekintélyesebb kódex a Sulhán Áruh, amelyet Josef Karo rabbi terjedelmes művének, a Bet Jossefnek, amely a tudósok közt is a szakértőknek íródott, rövidített és leegyszerűsített kiadásaként adta ki. A Sulhán Áruhot gyakran kommentálták. A 17. századbeli klasszikus kommentárokon kívül létezik a 20. századnak is egy fontos kommentárja, a Misna Berura. Végül létezik még a Talmudi Enciklopédia, egy modern, Izraelben az ötvenes években megjelent gyűjtemény, melyet a legnagyobb ortodox rabbitudósok adtak kis, és amely az egész talmudi irodalomnak jó összefoglalója.

A zsidó vallás szerint a zsidón elkövetett gyilkosság főbűn és a három legnagyobb bűn egyike (a másik kettő a bálványimádás és a szemérmetlenség). Zsidó vallási törvényszékek és világi hatóságoknak mindenkit meg kell büntetni, aki zsidót gyilkolt meg, még a szokásos büntetésen túl is. Egy zsidó, aki egy másik zsidó halálát közvetve okozta, csak az ellen a törvény ellen vét, amelyet a talmudi törvény az ég törvényei elleni vétségnek nevez, és ezt Isten bünteti meg és nem az emberek.

A dolog egész másképp néz ki, ha az áldozat nem zsidó. Egy zsidó, aki egy nemzsidót megöl, csak az ég törvényei ellen vét, ezért egy földi törvényszék nem büntetheti meg. Ha közvetve okozta egy nemzsidó halálát, akkor egyáltalán nem követett el bűnt.

Ezért a Sulhán Áruh három legjelentősebb kommentátorainak egyike úgy véli, hogy egy nemzsidó ellen nem szabad a kezet fölemelni, hogy kárt tegyünk benne. De közvetve lehet neki kárt okozni, például a létrát elvenni, miután az egy sziklaüregbe esett.. Ezt nem tiltja semmi, mert ez nem közvetlenül történt. Utal viszont arra, hogy olyan cselekmény, amely közvetlenül vezet egy nemzsidó halálához akkor mindig tilos, ha ez zsidók elleni ellenségességet okozna.

Egy nemzsidó gyilkost, aki véletlenül zsidó törvényszék elbírálása alá esik, mindig ki kell végezni, függetlenül attól, hogy az áldozat zsidó volt-e vagy nem. Ha viszont az áldozat nemzsidó volt és a gyilkos áttér a zsidó vallásra, akkor nem kell megbüntetni.

Mindennek közvetlen gyakorlati kapcsolata van Izrael állam valóságával. Az állam büntetőtörvényei nem tesznek különbséget zsidó és nemzsidó között, de bizonyos ortodox rabbik igen, akik hívőiket a halaha szerint vezetik. Különösen jelentős az a lelki támasz, amelyet vallásos katonáknak nyújtanak.

De mivel a nemzsidók megölésének tilalma csak az olyan nemzsidókra vonatkozik, akikkel mi [zsidók] nem állunk háborúban, a különböző rabbinikai kommentátorok régebben azt a logikai következtetést vonták le, hogy a háborúban minden nemzsidót, aki az ellenséges lakossághoz tartozik, meg lehet, sőt meg kell ölni. 1973 óta ezt a tantételt a vallásos izraeli katonák oktatásában nyilvánosan hirdetik. Az első ilyen nyilvános fölhívás egy könyvecskét is magába foglalt, amelyet az izraeli hadseregnek az a központi helyi parancsnoksága adott ki, amelynek területéhez a megszállt Nyugatjordánia tartozik. Ebben a könyvben így ír a hadsereg főrabbija:

Ha csapataink a háború során vagy üldözés során civilekkel találkoznak, és nem biztos, hogy ezek a mi hadseregünknek kárt tudnak okozni, akkor ezeket a halaha értelmében meg kell ölni... Semmi esetre sem bízhatunk meg egy arabban, akkor sem, ha civilizált ember benyomását kelti... Ha csapataink az ellenség ellen harcolnak, nemcsak szabad nekik, de kötelesek a halaha szerint ártalmatlan civileket megölni, azaz olyan civileket is, akiknek ártalmatlansága elejétől fogva világos.

Ugyanez a tantétel egy rabbit képvisel egy fiatal katonával folytatott levelezésében, amelyet az ország egyik legnevesebb vallási főiskolájának, a Midrasijat Noamnak évkönyvében hoztak nyilvánosságra, amelyben a nemzeti vallási pártnak és a Gus Emunimnak képezik ki sok vezetőjét.

A katona, Mosé levele Simon Weiser rabbihoz:

Isten segítségével fordulok Önhöz, tisztelt rabbi,

Először is meg szeretném kérdezni, hogy hogy van Ön és családja. Remélem jól. Én is jól vagyok Isten segítségével. Már régen nem írtam Önnek. Kérem, bocsásson meg emiatt. Néha a versre gondolok: Mikor jöjjek és jelenjek meg Isten előtt? Remélem, de nem vagyok biztos benne, hogy szabadságom alatt jönni fogok. Kell jönnöm.

Csoportunk egyik vitáján a fegyverek tisztaságáról volt szó. Arról vitatkoztunk, hogy szabad-e fegyvertelen embereket vagy nőket és gyerekeket megölni. Vagy hogy álljunk-e bosszút az arabokon? Amikor mindenki elmondta, hogy hogy érti ezt a dolgot, nem tudtam magamat elhatározni, hogy az arabokat, mint az amalekitákat kell-e kezelni, azaz megengedett-e megölésük, ameddig az ég alatt senki sem emlékszik rájuk, vagy pedig úgy kell-e viselkednünk, mint egy igaz háborúban, ahol csak katonákat ölnek meg?

Egy második problémám az, hogy szabad-e veszélybe kerülnöm amiatt, hogy egy nőt életben hagyok? Megtörtént ugyanis, hogy nők gránátokat vetettek. Vagy szabad-e vizet adnom egy arabnak, aki kezét fölemeli, ha okom van attól félni, hogy csak be akar csapni és meg akar ölni? Ilyen esetek is előfordultak.

Szívélyes üdvözlettel zárom a rabbinak és egész családjának:

Mosé.

Simon Weiser rabbi válasza Mosénak:

Az Ég segítségével: Kedves Mosé, sok üdvözlet.

Ezt a levelet ma este kezdtem el, pedig tudom, hogy ma este nem tudom befejezni, mert nagyon el vagyok foglalva, és szeretnék egy hosszabb levelet írni, hogy kérdéseidet részletesen megválaszoljam, Ezért le kell másolnom bölcs elhunyt elődöm néhány szavát.

A nemzsidó népek szabályai szerint a háborúnak saját szabályai vannak, mint egy futball vagy kosárlabdajátéknak. Bölcs elhunyt elődöm szavai szerint számunkra a háború nem játék, hanem életszükséglet. Nekünk csak eszerint az alapelv szerint szabad elhatározni, hogy hogyan viselünk háborút.

Egyrészről [... ] úgy látszik ,hogy azt tanuljuk, hogy ha egy zsidó egy nemzsidót megöl, akkor gyilkos lesz -eltekintve attól, hogy semmilyen törvényszéknek nincs joga megbüntetni - a tett súlya éppen akkora, mint bármelyik másik gyilkosságnak. Ugyanazoknál a szaktekintélyeknél [...] olvassuk azt is, amit Simon rabbi mondogatott: "Öld meg a nemzsidók legjobbjait Taposd szét a kígyók legjobbjainak a fejét."

Talán föl lehetne hozni ellenvetésként, hogy Simon rabbi a gyilkolj szót csak képletesen használta, nem szó szerint, jelentése inkább "nyomd el" vagy hasonló itt. Így kerüljük el az ellentmondást a korábban idézett szaktekintélyekkel szemben. Gondolhatnánk azt is, hogy noha ezeket a szavakat szó szerint így gondolta, ezek csak az ő személyes véleményét adják vissza, amelyet a többi [föntebb idézett] bölcs vitat. Igazi magyarázatukat a Tosszafotban találjuk. Itt olvassuk a következő kommentárt ahhoz a talmudi mondáshoz, hogy a kútba esett nemzsidókat nem kell kisegíteni abból, de nem kell őket bele sem lökni azért, hogy megöljük őket. Ez azt jelenti, hogy nem szabad őket a halálos veszedelem ellen megvédeni, de közvetlenül megölni sem szabad őket. A Tosszafotban a következő áll: "És ha valaki megkérdőjelezi, mondván, hogy másutt az áll, hogy a nemzsidók legjobbjait meg kell ölni, akkor azt kell válaszolni, hogy ez háború idejére vonatkozik..."

A Tosszafotban kommentátorai szerint béke és háború ideje között különbséget kell tenni. Béke idején ugyan nem szabad nemzsidókat ölni, háború idején egy micva [kötelező vallási előírás] írja elő megölésüket.

És ez a különbség egy zsidó és egy nemzsidó között: Noha a szabály: "Aki meg akar ölni, öld meg először te" zsidók számára érvényes, ahogy a Talmud Szanhedrin c. részében a 72a. oldalon áll, ez csak akkor érvényes számára, ha valóban oka van attól tartani, hogy meg akarják ölni. Nemzsidók esetén ezt föltesszük háború idején, kivéve, ha teljesen kézenfekvő, hogy nincsenek rossz szándékai. Ez a fegyverek tisztaságának szabálya a halaha szerint és nem az általános eljárás, amelyet ma az izraeli hadseregben alkalmaznak és amely sok zsidó áldozatért felelős. Mellékelek egy újságkivágást a múlt hétről a Kneszetből, Kahana Kálmán rabbi beszédéből, amely nagyon élethez közeli és megmutatja, hogy a fegyverek tisztaságának szabálya hogyan szedett áldozatokat.

Abban a reményben zárom levelemet, hogy nem fogod hosszúsága miatt unalmasnak találni. Erről a témáról leveled nélkül is szó volt. Leveled miatt azonban följegyeztem az egész esetet.

Béke legyen Veled és minden zsidóval, remélhetőleg hamarosan látlak, ahogy mondod. Üdvözöl: Simon.

Mosé válasza Simon Weiser rabbinak:

Kedves és tisztelt rabbimnak,

Először is remélem, hogy Ön és családja egészséges és hogy ön jól van.

Megkaptam hosszú levelét, köszönöm személyes gondoskodását, mert úgy gondolom, hogy Önnek sok embernek kell írni, és a legtöbb időre saját tanulmányai miatt van szüksége.

Ezért kétszeresen szívélyesen köszönöm Önnek a levelet.

A levelet a következőképpen értem:

Háború idején nemcsak meg van engedve, de kötelező is minden arab férfit és arab nőt, akivel találkozom, megölni, ha okom van föltételezni, hogy ők közvetlenül vagy közvetve részt vesznek az ellenünk vívott háborúban. Ami engem illet, én megöltem őket akkor is, ha ezzel a hadi törvények ellen vétettem. Úgy gondolom, hogy a fegyverek tisztaságának kérdését a neveléssel megbízott intézeteknek, legalábbis a vallásosaknak föl kell tenni, hogy foglaljanak állást a témával kapcsolatban, és ne veszítsék el a fonalat a logika nagy területén, különösen nem ennél a témánál. Ezt az előírást el kell magyarázni, hogy tudjuk, hogy hogyan kell a gyakorlatban követni az előírást. Sajnálattal kell közölnöm, hogy különféle fajta logikákkal találkoztam itt-ott még vallásos bajtársaimnál is. Remélem, hogy ön ezzel kapcsolatban aktív lesz, hogy katonáink világos és egyértelmű képet kapjanak őseik álláspontjáról.

Abban a reményben zárom itt levelemet, hogy ha az iskola egy hónap múlva véget ér, el tudok menni a jesivába [Talmudi főiskolára]. Üdvözlettel: Mosé

A halahának ez a szabálya a gyilkossággal kapcsolatban nemcsak az izraeli büntetőtörvényekkel ellentétes, hanem, ahogy az idézett levelek megemlítik a hivatalos katonai előírásokkal is. De csak csekély lehet a kétségünk afelől, hogy a gyakorlatban ez a szabály a jogrendszert befolyásolja, különösen a katonai hatóságokon keresztül. Minden esetben, amikor zsidók katonai vagy félig katonai akciók keretében arab civileket gyilkoltak meg (mint például a Kafr Kasszimi tömeggyilkosság esetében 1956-ban), a gyilkosok, ha nem maradtak teljesen büntetlenek, csak rendkívül kis büntetést kaptak vagy messzemenő büntetés elengedést kaptak, amely szinte egyenlő volt a nem megbüntetéssel.

* * *

Az emberi élet legmagasabbrendű célja és minden ember kötelessége minden tőle telhetőt megtenni, hogy egy embertársa életét megmentse, és ez egy igen fontos téma. Zsidó ügyekkel kapcsolatban ez különösen érdekes annak a ténynek a tükrében, hogy a zsidó közvélemény - néha joggal, néha jogtalanul - a második világháború óta az egész világot, de legalábbis Európát azzal vádolja, hogy tétlenül nézte, ahogy zsidókat gyilkoltak meg. Ezért meg akarjuk nézni, hogy mit mond ehhez a halaha.

A halaha szerint fő kötelesség egy zsidótárs életének a megmentése. Ezért minden vallási kötelességet és tilalmat hatályon kívül helyez, kivéve a három legnagyobbat, a házasságtörést (a vérfertőzést is beleértve), a gyilkosságot és a bálványimádást.

A nemzsidókra vonatkozólag az a talmudi alapszabály vonatkozik, hogy életüket nem szabad megmenteni, de tilos közvetlenül megölni őket. Magában a Talmudban ez így hangzik: "nemzsidókat nem szabad a kútból kihúzni. de nem szabad őket abba belelökni sem. Majmonidész ezt mondja:

"Ami a nemzsidókat illeti, akikkel nem állunk háborúban, azok halálát nem szabad okoznunk. De tilos őket megmenteni, ha halálos veszélyben vannak. Ha például látjuk, hogy egyikük egy tóba esett, nem szabad kimenteni, mert így áll az Írásban: "Ne vedd embertársaid vérét, de egy nemzsidó nem embertársunk."

Egy zsidó orvos nem kezelhet nemzsidó betegeket. Majmonidész, aki maga híres orvos volt, elég világosan fogalmaz, egy további bekezdésben megismétli a különbséget az embertárs és egy nemzsidó között, és következtetése: "Ebből azt kell megtanulnod, hogy tilos nemzsidókat akár fizetés ellenében is meggyógyítani..."

Ha egy zsidó, különösen egy zsidó orvos megtagadja nemzsidók életének megmentését, ez hatalmas nemzsidók ellenségességét ébresztheti föl, és így zsidóknak veszélyt jelenthet. Ha ilyen veszély áll fönt, kötelesek a zsidók ennek elkerülésén fáradozni, és ez fontosabb, mint annak a tilalma, hogy nemzsidóknak segítsenek. Ilyen értelemben folytatja Majmonidész: "De ha te félsz ellenségességétől, úgy gyógyítsd meg fizetés fejében, mert tilos ezt ingyen megtenni". Maga Majmonidész Szaladin háziorvosa volt. Szigorú követelése, hogy a kezelést meg kell fizettetni, valószínűleg annak biztosítására, hogy ez nem sajnálatból történik, hanem mint elkerülhetetlen kötelesség, nem abszolút. Egy másik helyen ugyanis megengedi nemzsidók kezelését ingyen is, ha tartunk azok ellenségességétől és ez nem elkerülhető. A nemzsidók élete megmentésének és gyógyításának tilalmának megszűnése olyan esetekben, amikor tartunk azok ellenségességétől, szinte szó szerint található meg más jelentős szaktekintélyek műveiben is, mint az Arba-ah Turimban a 14. században és Karo Bet Jossefében és Sulhan Árukjában. Majmonidészt idézve a Bet Jossef kiegészíti: " megengedett egy orvosságot egy pogánynál kipróbálni, ha ez célszerű. Ugyanez az állítás található az ismert Mózes Isserles rabbinál is.

A halahai szaktekintélyek között egyetértés van abban, hogy a gój megnevezés a fönti tantételben minden nemzsidóra vonatkozik. Mózes Rivkes rabbi egyedül áll véleményével, amelyet a Sulhán Áruh kisebb kommentárjaként fogalmazott meg. Így ír:

"Bölcseink ezt csak olyan pogányokról mondták, akik annak idején bálványokat imádtak és nem hittek a zsidók kivonulásában Egyiptomból vagy a világ teremtésében a semmiből. De azok a nemzsidók, akiknek védőárnyékában mi, Izrael népe élünk a kivetettségben szétszórva, hisznek a világ teremtésében a semmiből, az Egyiptomi kivonulásban és vallásunk sok egyéb alapelvében és az ég és föld megteremtőjéhez imádkoznak. Nemcsak hogy nem tilos nekik segítenünk, de kötelességünk jólétükért imádkozni."

Ezt a passzust a 17. század második felében sokat idézik a mentegető tudósok. Valójában ez nem megy olyan messzire, ahogy azt a mentegetők állítják, mert ugyan javasolja a nemzsidók életének megmentésére vonatkozó tiltás megszüntetését, de nem teszi kötelezővé zsidók esetében. És ez a nagyvonalúság is csak keresztényekre és moszlémokra vonatkozik, nem az emberiség többségére. Inkább azt mutatja, hogy hogyan volt lehető volt a halaha szigorú parancsát apránként föllazítani. Tény marad azonban, hogy a későbbi halahai szaktekintélyek messze voltak attól, hogy Rivkes emberségét az emberiség más részeire is kiterjesszék. Mindannyian távol álltak ettől a jószívűségtől.

* * *

A szabbat megszentségtelenítése, azaz tiltott munkák végzése kötelesség akkor, ha zsidó(k) élete forog veszélyben.

Egy nemzsidó életének megmentése különös jelentőséget kap a Talmudban, mert ez még munkanapon is tilos. De komplikált esetté válik két dologgal összefüggésben.

Az első ilyen probléma a veszélyeztetett emberek csoportja. Lehet (de nem biztos), hogy egy zsidó is van közöttük. meg kell a szabbatot szentségteleníteni, hogy megmentsük őket? Az ilyen eseteket részletesen megvitatták. Korai szaktekintélyek után, Majmonidészt és a Talmudot is beleértve, a Sulhán Áruh a dolgot a valószínűségi fok szerint határozza el. Tegyük föl, hogy kilenc nemzsidó és egy zsidó él ugyanabban az épületben. Az épület összedől szombaton, és a tíz személy egyike hogy ki, az nem ismert - hiányzik, míg a többi kilenc a romok alá van temetve. El kell-e hordani a romokat és ezzel a szabbatot megszentségteleníteni, ha föltesszük, hogy a zsidó esetleg nincs az eltemetettek között (lehetne ugyanis az is, aki kimenekült)? A Sulhán Áruh azt mondja, hogy a romokat el kell hordani, mert annak a valószínűsége, hogy a zsidó alattuk van, nagyon magas (kilenc az egyhez). Tegyük azonban föl, hogy kilenc menekült el és csak egy - itt sem tudjuk, ki a romok alá van zárva. Ebben az esetben nem kötelező a romokat elhordani, mert ebben az esetben a valószínűség az ellen szól, hogy a zsidó a romok alatt van. Egy hasonló eset: "Ha látjuk, hogy egy hajó pár zsidóval a fedélzetén a tengeren veszélyben van, akkor mindenkinek kötelessége, a szabbatot megszentségteleníteni megmentésükre. A nagy Akiba Eger rabbi (1837-ben halt meg) írta ehhez, hogy ez csak akkor áll, ha ismert, hogy zsidók vannak a fedélzeten. De ha semmit nem tudunk a hajó utasairól, akkor nem szabad a szombatot megszentségteleníteni, mert akkor a valószínűség szerint cselekszünk és a világ embereinek többsége nemzsidó. Mivel ezek vannak a zsidó utasokkal szemben többségben, hagyni kell őket megfulladni.

Másodszorra az az előírás, hogy egy nemzsidót szabad megmenteni vagy ápolni, hogy az ellenségesség veszélyét elkerüljük, szombaton korlátozva van. Egy zsidónak, akit hét közben kérnek arra, hogy segítsen egy nemzsidón, valószínűleg segítenie is kell. Ha ugyanis bevallaná, hogy neki alapvetően tilos nemzsidók életét megmenteni, ellenségességet ébresztene. Szombaton azonban a szombat betartása hihető kifogás. A Talmud részletesen taglalja egy zsidó bábaasszony esetét, akit egy nemzsidó asszonyhoz hívnak a szülésnél segíteni. A tanulság az, hogy a bábaasszony az ellenségességtől való félelmében hét közben - de nem szombaton - segíthet, mert szombaton ezt mondhatja: "nekünk szombaton csak a saját népünkön, akik a szombatot betartják, szabad segíteni. De nem szabad önök miatt, akik a szombatot nem tartják be, azt megszentségteleníteni." Becsületes-e ez a magyarázat, vagy csak kifogás?

Majmonidész világosan elmagyarázza, hogy ezt a kifogást akkor is szabad használni, ha a bába föladata nem szentségtelenítené meg a szombatot. Ez a kifogás akkor is működni fog, mert a nemzsidóknak általában fogalmuk sincs arról, hogy melyik munkák végzése tilos zsidóknak szombaton. Minden esetre a következőt írja elő: "nemzsidó asszony szülésénél nem szabad szombaton segíteni, fizetés ellenében sem. Nem kell ellenségeskedéstől tartani, akkor sem, ha ilyen segítség által a szombat nem lenne megszentségtelenítve. A Sulhán Áruh hasonlóan érvel.
Ilyenfajta kifogások nem segítettek mindig, hogy a környezetet becsapják és a nemzsidók ellenségességét elkerüljék. Ezért néhány jelentős rabbinikai tekintély bizonyos értelemben enyhítette az előírásokat, és megengedte zsidó orvosoknak nemzsidók kezelését szombaton, akkor is, hogyha ehhez szombaton tilos munkát kellet végeznie. A részbeni enyhítés különösen néhány gazdag és hatalmas nemzsidó páciens kezelését tette lehetővé, akiket nem lehetett olyan könnyen elküldeni, és akik ellenségessége veszélyes lehetett volna.

Így Joel Serkes rabbi, a Bajit hadas írója és korának egyik legnagyobb rabbija (Lengyelország 17. század) meghatározta, hogy polgármestereket, az alsóbb nemességet és az arisztokratákat, akiknek ellenségessége veszélyeket rejt, kezelni kell. Más esetekben viszont, különösen akkor, amikor nemzsidókat egy kifogással el lehet küldeni, a zsidó orvos tűrhetetlen bűnt követ el, ha őket szombaton kezeli. Később, de még ugyanabban az évszázadban a Franciaországi Metz városban hasonló határozatot hoztak . Itt a város két részét hajóhíd kötötte össze, és zsidóknak általában tilos volt szombaton ilyen hidat használni. Metz rabbija elhatározta, hogy egy zsidó orvos akkor használhatja, ha őt a területi kormányzó hívja. Mivel ismert, hogy az orvos zsidó páciensei kezelése érdekében használja szombaton a hidat, a területi kormányzó ellenséges lenne, ha az orvos ezt érte nem teszi meg. XIV Lajos tekintélyelvű uralma alatt közismerten fontos volt a kormányzó jóindulata, az alacsonyabb rangú nemzsidók érzelmei ezzel szemben nem voltak fontosak.

Hohmat Slomo, a Sulhán Áruh egy kommentárja a 19. századból az ellenségesség fogalmát hasonlóan kicsinyes módon határozza meg a karaitákkal kapcsolatban, amely egy kis zsidó szekta. Álláspontja szerint az ő életüket nem szabad megmenteni, ha emiatt a szabbatot meg kéne sérteni, mert az ellenségesség fogalom csak pogányokra vonatkozik, akik minket gyakran elutasítanak és akiknek ki vagyunk szolgáltatva... de csak kevés karaita létezik, és nekik nem vagyunk kiszolgáltatva. Ezért esetükben a félelem az ellenségeskedéstől indokolatlan. Ahogy még látni fogjuk, a teljes tilalom a szombat megszentségtelenítésére, hogy egy karaita életét megmentsük, még ma is érvényes. Mosé Szófer rabbi, aki 1839-ben halt meg Pozsonyban, az egész témát részletesen taglalja válaszaiban (jobban ismert Hata Szófer néven). Magyarázatai nemcsak történelmileg érdekesek, mert 1966-ban az izraeli főrabbi válaszait nyilvánosan a halaha alapszabályainak fogadta el. Szófer konkrétan a törökországi helyzettel foglalkozott, ahol háború idején olyan utasítás volt érvényes, hogy minden városban és minden faluban bábaasszonyokat kellett tartani, hogy ezek segítsenek a szülő nőknek. Néhány bábaasszony zsidó volt. Segítsenek-e ezek nemzsidó asszonyoknak hét közben vagy szombaton?

Egyik válaszában Szófer alapos vizsgálat után arra a következtetésre jut, hogy a nemzsidók, akikről itt szó van, vagy keresztények vagy moszlémek, nem bálványimádók, akik más Isteneket imádnak, és ezért sem egy kútba bedobni, sem onnan kihúzni nem szabad őket, és az amalekitáknak felelnek meg, úgy hogy a talmudi előírás: "Tilos az amalekiták magját szétszórni" alkalmazandó rájuk. Ezért hét közben sem szabad nekik segíteni. A gyakorlati életben azonban szabad nemzsidókat gyógyítani és nemzsidóknak a szülésnél segíteni, ha azoknak saját orvosaik és bábáik vannak, akiket a zsidók helyett hívhatnak. Mert ha a zsidók és orvosok nem segítenének nemzsidóknak, akkor bevételük csökkenne, ami természetesen nem kívánatos. Ez vonatkozik hétköznapokra és a szombatra is, föltéve, hogy a szombatot nem szentségtelenítik meg. Az utóbbi esetben azonban szombaton ki lehet bújni a segítségnyújtás alól, hogy a pogány asszonyokat becsapják és azt mondják nekik, hogy azáltal a szombatot megszentségtelenítenék.

Az olyan esetekben, ahol a szombatot tényleg megszentségtelenítik, Szófer más szaktekintélyekhez hasonlóan különbséget tesz kétfajta munka között, amely szombaton tilos. Először is vannak olyan munkák, amelyeket a Tóra (a Biblia szövege, ha azt a Talmud magyarázza) megtilt. Egy ilyen munkát csak ritka és kivételes esetekben szabad kivitelezni, ha másképpen rendkívüli veszélye állna fönt annak, hogy zsidók elleni ellenségesség lépne föl. Továbbá vannak olyan munkák, amelyeket csak a Tóra parancsait kiszélesítő bölcsek tiltottak meg. Az ilyen tiltások elleni vétkekkel szembeni álláspont általában enyhe.

Szófer egy további válasza azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy szabad-e egy zsidó orvosnak kocsival utazni szombaton, hogy nemzsidónak segítsen. Miután kideríti, hogy a szombati lovaskocsiban való utazás csak a bölcsek és nem a Tóra törvényét sért meg, visszanyúl Majmonidész véleményére, hogy a szülő nemzsidó asszonyok nem kaphatnak segítséget, ha amiatt a szombati tilalmakat megsértenék. Azt mondja, hogy az elv minden orvosi szolgálatra érvényes és nemcsak a szülésnél adott segítségre. De aztán aggodalmát nyilvánítja ki, hogy ha így járnak el, ez nemkívánatos ellenségeskedést szülne. A nemzsidók ugyanis nem fogadnák el a kifogást, hogy a szombatot be kell tartani és azt mondanák, hogy egy bálványimádó vérének kevés az értéke szemünkben. Még fontosabb azonban, hogy nemzsidó orvosok bosszút állhatnának zsidó pácienseiken. Jobb kifogásokat kell találni. Egy zsidó orvos, akit szombaton egy nemzsidó beteg kezelésére a városból kihívnak, azzal érvelhet, hogy a városban kell maradnia, hogy a többi páciensét ellássa. Ezt lehet használni: "mert egy veszélyben levő beteget kell ellátnom, nem tudok elutazni, és nem szeretném a honoráriumomat elveszteni"... Ilyen kifogás esetén nem kell veszélytől tartani, mert orvosok, akik elkésnek, gyakran élnek azzal a kifogással, hogy egy másik sürgős esettel foglalkoztak. Csak ha lehetetlen kifogást találni, akkor szabad egy zsidó orvosnak szombaton kocsival utazni, hogy nemzsidót kezeljen.

Az egész vita a kifogásokkal foglalkozik és nem a beteg gyógyításával vagy állapotának javításával. És mindenütt magától értetődőnek tekintik, hogy nemzsidókat be szabad csapni és nem kell őket kezelni, kivéve ha ellenségességüktől tartunk.

Ma természetesen kevés zsidó orvos vallásos, és többnyire nem is ismerik ezeket az előírásokat. Továbbá úgy tűnik, hogy sok vallásos orvos - ami pozitív rájuk nézve - a hippokrátészi eskühöz való kötődést előnyben részesíti fanatikus rabbijának előírásainál. A rabbik befolyása azonban néhány orvos számára fontos. Sok olyan is van, akire az előírások ugyan nem vonatkoznak, de nem mernek nyilvánosan tiltakozni ellenük.

Mindez messze van attól, hogy elintézett kérdés legyen. A legújabb halahai álláspontot egy rövid és mértékadó könyv írja le, ez megjelent angolul is a zsidó orvosi szabályzat címmel. Ez a könyv, melyet a neves izraeli alapítvány, a "Mossad Harav Kook" adott ki, Eliezer Jehuda Waldenberg rabbi válaszán alapul, aki a jeruzsálemi rabbinikus kerületi törvényszék főbírója. Ennek a műnek néhány része különös figyelmet érdemel.

Először is : tilos a szombatot egy karaita miatt megszentségteleníteni. Így áll benne, abszolút módon, minden további körülhatárolás nélkül. Ennek a kis szektának az ellenségessége lényegtelen, így ők meghalhatnak szombaton kezelés nélkül. A nemzsidókat illetően: "A Talmud és a zsidó törvény kódexe szerint tilos a szombatot a bibliai vagy rabbinikus törvény megsértésével megszentségteleníteni, vagy egy beteg nemzsidó páciens életét megmenteni. Szintén tilos egy nemzsidó asszony szülését levezetni."

A tilalmat egy diszpenzáció lazítja: "Ma meg van engedve, a szombatot egy nemzsidó miatt megszentségteleníteni a rabbinikai törvény által megtiltott cselekedetekkel, mert így akadályozzuk meg a zsidók és nemzsidók közti negatív érzelmek előállását."

Ez nem túl messzemenő, mert egy orvosi kezelés során gyakran fordulnak elő a Tóra által szombaton megtiltott cselekedetek, amelyeket ez a diszpenzáció nem fed. Van néhány halahai szaktekintély, úgy magyarázzák, akik ezt a diszpenzációt azokra is kiterjesztik. De ez más szavakkal azt mondja, hogy legtöbb halahai szaktekintély és azok, akiknek véleménye számít, ellenkező véleményen vannak. De még nem veszett el minden. A zsidó orvosi törvények c. könyv lélegzetelállító megoldást kínál ezekre a problémákra.

A megoldás a talmudi törvény egy kis helye. A Tórában leírt tilalomnak egy bizonyos munka elvégzésére szombaton előfeltétele, hogy ez csak akkor áll, ha kivitelezésének fő célja egy eredmény elérése. (Példa: A gabonaőrlést csak akkor tiltja meg a Tóra, ha az őrlés célja liszt előállítása.) Ha viszont ugyanennek a cselekvésnek más eredménye lesz (melachah se-einah zrichah legufah), akkor megváltozik a cselekvés helyi értéke. Még mindig tilos ugyan, de nem a Tóra tiltja, hanem csak a bölcsek. Ezért:

A törvény áthágásának elkerülése végett van egy jogilag megengedett mód, egy nemzsidó páciens kezelését lehetővé tenni, akkor is, ha ez a bibliai törvény ellen vét. Azt javasolja, hogy ha egy orvos a szükséges szolgálatot ellátja, nem azzal a céllal teszi, hogy a betegnek segítsen, hanem azzal, hogy a zsidó embereket védje a vallási diszkrimináció vádja ellen és bosszútól, amely különösen neki, de a többi zsidónak is veszélyt jelentene. Ennek a célkitűzésnek az esetén az orvos minden eljárása 'olyan cselekvés, amelynek a tényleges eredmény nem főcélja'. .., amelyet szombaton csak a rabbinikai törvény tilt.

Egy nemrég héberül megjelent alapvető könyv ezt az álszent pótcselekvést javasolja a hippokrátészi eskü esetén. Noha az izraeli sajtó legalább két esetben írt erről, az izraeli orvosszövetség mélyen hallgatott a témáról.

Miután a nagyon fontos kérdésről, halaha álláspontjáról a nemzsidók életfontosságú érdekeit illetően kissé hosszasabban foglalkoztunk, most más halahai előírásokkal akarunk foglalkozni, amelyek a nemzsidók megkülönböztetésére szolgálnak. Mivel sok ilyen előírás van, itt csak a legfontosabbakról lesz szó.

* * *

Egy házas zsidó asszony és egy másik férfi közti közösülés főbűn mindkét oldalon és a legnagyobb bűnök egyike. Egy nemzsidó asszonynak itt egész más a helyzete. A halaha pimaszul azt állítja, hogy minden nemzsidó gyakran váltja nemi partnerét, és a versszakasz igaz rájuk: "húsuk olyan, mint a szamarak húsa, folyadékuk (spermájuk) a lovak spermájával azonos". Hogy egy nemzsidó asszony házas-e vagy nem, nem fontos,, mivel a házasság fogalma nemzsidókra nem alkalmazható. A Talmud egy ilyen közösülést a szodomiával tesz egyenlővé (állatokkal való közösülés - a fordító). (Ugyanebből az okból kifolyólag állítják nemzsidókról, hogy az apaság náluk nem állapítható meg.)

A talmudikai enciklopédia ezt mondja:

Akinek nemi kapcsolata van egy nemzsidó feleségével, azt nem sújtja halálos büntetés, mert ez áll az Írásban: "Felebarátod felesége" és nem szól egy idegen feleségéről. És a nemzsidókra vonatkozó parancsolat, hogy egy férfi legyen hű feleségéhez, nem áll zsidókra, mert egy pogány nem él házasságban. Egy házas nemzsidó asszony a nemzsidók részére tabu, de nem a zsidók számára.

Ez nem mondja azt, hogy egy zsidó férfi és egy nemzsidó nő közötti nemi közösülés megengedett - éppen ellenkezőleg. A nemzsidó nőt a legsúlyosabban kell megbüntetni, Kivégzik akkor is, ha a zsidó megerőszakolta.

Függetlenül attól, hogy három éves gyerekről, felnőttről, házas vagy nem házas, kilenc éves és egy napos gyerek, úgy kell megölni, mint egy vadállatot, mert egy zsidóval szándékosan közösült és így nehézségeket okozott egy zsidónak.

A zsidót meg kell korbácsolni. Ha papról van szó (Kohen), akkor kétszer annyi korbácsütést kap, mert duplán bűnözött. Egy papnak nem szabad prostituálttal közösülni, és állítólag minden nemzsidó asszony prostituált.

A halaha szerint lehetőleg zsidók nem engedhetik meg nemzsidóknak, hogy zsidók fölött hatalmuk legyen, legyen ez bármilyen csekély. (A két példa: a zsidó hadsereg 10 katonájának parancsnoka és egy öntözőcsatorna felügyelője.) Tipikus módon ez az előírás a zsidóságra áttértekre és utódaikra is áll a női vonalon tíz nemzetség alatt, vagy addig, amíg származásuk ismert.

A nemzsidókról fölteszik, hogy született hazugok. Egy rabbinikai törvényszék előtt nem tanúskodhatnak. Itt elméletileg a zsidó asszonyok, rabszolgák és kiskorúak szintjén állnak. A gyakorlat viszont még sötétebb számukra. Egy zsidó nő szerepelhet bizonyos esetekben tanúként, ha egy rabbinikus bíróság hihetőnek tartja, egy nemzsidó ezzel ellentétben sohasem.

Probléma áll akkor elő, ha egy rabbinikus törvényszék olyan ügyben kell hogy döntsön, amelynek csak nemzsidó tanúi vannak. Erre példa az özvegyek példája: A zsidó vallási törvény szerint egy asszonyt csak akkor lehet özveggyé nyilvánítani és csak akkor házasodhat újra, ha férje halálát biztosan tanúsítja egy tanú, aki látta halálát vagy a holttestet azonosította. A rabbinisztikus törvényszék a bizonyítékot egy zsidótól elfogadja, aki tanúsítja, hogy a kérdéses tényt egy nemzsidó tanútól hallotta. Ennek előföltétele, hogy a törvényszék meg legyen arról győződve, hogy az utóbbi ezt mellékesen említette csak meg ("goj mesiah lefi tummo") és nem direkt kérdésre válaszolta, mert a nemzsidó direkt válasza egy zsidó direkt kérdésére valószínűleg hazugság. Ha szükséges, egy zsidó (általában egy rabbi) beszélgetésbe kezd a szemtanúval és anélkül, hogy közvetlenül megkérdezné, mellékesen fog belőle egy tanúvallomást kihozni a kérdéses tényről.

* * *

A Talmud nyíltan megtiltja nemzsidók megajándékozását. A klasszikus rabbinikai szaktekintélyek megváltoztatták ezt az előírást, mert üzletemberek között szokásos ajándékot adni. Ezért úgy szól a szabály, hogy egy zsidó megajándékozhat egy nemzsidó ismerőst, mert ez nem igazi ajándék, hanem egyfajta invesztíció, amelyért profitot várnak el. Ismeretlen nemzsidók megajándékozása továbbra is tilos.

Hasonlóan átfogó az előírás az alamizsnát illetően. Zsidó koldusnak alamizsnát adni fontos vallási kötelesség. Nemzsidó koldusnak alamizsnát adni csak a béke érdekében megengedett. Sok rabbinisztikai figyelmeztetés mondja azt, hogy a nemzsidó koldusok rászokhatnak a zsidók alamizsnájára, úgyhogy lehetséges az ilyen adományozástól eltekinteni anélkül, hogy szükségtelen ellenséges érzéseket ébresszünk.

A nemzsidók elleni megkülönböztetést ebben a dologban már a III. fejezetben (III. Ortodoxia és értelmezése) elmagyarázott diszpenzáció keretében tárgyaltuk, amely a valóságban megengedi azt, hogy zsidó hitelfölvevőtől is kamatot szedjünk, messzemenően elméleti dolog. Kamatmentes kölcsön adását egy zsidónak a felebaráti szeretet példájának tekintik, de a nemzsidó hitelvevőtől kamatot szedni vallási kötelesség. Valójában sokan - ha nem minden rabbinikus szaktekintély Majmonidészt is beleértve parancsként tekintik azt, hogy egy nemzsidótól olyan magas kamatot szedjünk be, amekkorát csak lehet.

42- Elvesztett tulajdon ef4-

Ha egy zsidó olyan idegen tulajdont talál, amelynek valószínű tulajdonosa egy zsidó, akkor a megtalálónak ezt nyilvánosságra kell hozni és mindent el kell követnie, hogy visszaadja a talált tárgyat. De a Talmud és minden korábbi rabbinikai szaktekintély szerint nemcsak hogy megengedett dolog az, hogy a zsidó megtartsa egy nemzsidó elvesztett tulajdonát, de tilos is neki azt visszaadni. Csak mióta az egyes országokban törvények születtek, melyek a talált tárgyak visszaadását kötelezővé teszik, utasítják a zsidókat, hogy tartsák be ezeket a törvényeket, de nem vallási kötelességként, hanem a polgári engedelmesség aktusaként az állammal szemben. Ha a tulajdonos nemzsidó, nem kötelesek semmit tenni azért, hogy őt megtalálják.

43- Csalás az üzleti életben ef5-

Zsidók becsapása súlyos bűn, egy nemzsidó közvetlen becsapása csak nem megengedett cselekmény. A közvetett becsapás meg van engedve, ha nagy valószínűséggel nem okoz ellenségességet zsidók ellen és nem sérti meg a zsidó vallást. Ennek példája az ár hibás kiszámítása vétel esetén. Ha egy zsidó saját kárára téved, akkor vallási kötelesség őt kijavítani. Ha egy nemzsidó követ el ilyen hibát, nem kell ezt vele közölni, hanem azt kell neki mondani: "ráhagyom magam az ön számítására", hogy nehogy később ellenséges érzelmek lépjenek föl, ha a nemzsidó később fölismeri saját hibáját.

44- Csalás ef6-

Tilos zsidót vásárlásnál vagy eladásnál az árat illetően becsapni. De a csalás tilalma nem áll nemzsidókra, mert az Írás azt mondja: "Senki sem csaphatja be bátyját". Egy nemzsidót, aki zsidót csap be, kötelezni kell arra, hogy visszacsinálja a csalást, de nem kell szigorúbban megbüntetni, mint egy zsidót hasonló esetben.

45- Tolvajlás és rablás

Erőszakmentes lopás szigorúan tilos, nemzsidóktól is, ahogy a Sulhán Áruh olyan szépen írja. Erőszakos rablás szintén tilos, ha az áldozat zsidó- Egy nemzsidó kirablása zsidó által nem tilos közvetlenül, de a körülményektől függ, mit pl. hogy a zsidók nem állnak a mi uralmunk alatt; ha a zsidók a mi uralkodásunk alatt állnak, akkor nem tilos a rablás. Arról, hogy milyen körülmények között rabolhat ki egy zsidó nemzsidókat, megoszlik a rabbinikai szaktekintélyek véleménye. Az egész vita csak a nemzsidók és zsidók egymáshoz viszonyított hatalmával foglalkozik és veszi figyelembe az igazságosság és emberség szempontját. Ez megmagyarázza, hogy miért tiltakozott olyan kevés rabbi a palesztinai tulajdon elrablása miatt Izraelben . Ezt a rablást a zsidók hatalma támogatta.

Az általánosan nemzsidók elleni törvények mellett a halaha külön törvényeket is tartalmaz olyan nemzsidók ellen, akik Izrael országában (Erez Izrael) élnek vagy bizonyos esetekben az országon keresztülutaznak. Ezek a törvények kívánják a zsidó uralmat biztosítani ebben az országban.

A Talmud és a talmudi irodalom különböző álláspontot foglal el Izrael országának pontos földrajzi definícióját illetőleg, és ez a vita a különböző cionista véleménycsoportok között ma is folyik. A maximalisták szemében Izrael országához maga Palesztína mellett nemcsak az egész Színai, Jordánia, Szíria és Libanon tartozik, hanem Törökország jelentős részei is. Az uralkodó minimalisták nézete szerint az északi határ csak Szíria és Libanon közepén fekszik, kb. Homs szélességi fokán. Ben Gurion ezt az álláspontot támogatta. De azok is, akik Szíriát és Libanont kizárják, egy nézeten vannak abban, hogy bizonyos megkülönböztető törvények (ha kevésbé elnyomóak is, mint magában Izraelben ), az ezeken a részeken lakó nemzsidók számára érvényesek, mert ez a terület Dávid király birodalmának volt része. Ciprus minden talmudi vélemény szerint Izrael része.

Most néhány ilyen kivételes törvényt mutatok be, amelyek nemzsidókra érvényesek Izrael országában. Föltűnő itt a mai cionista gyakorlathoz való kapcsolat.

A halaha megtiltja zsidóknak, hogy ingatlant, azaz földet és házakat Izrael országában nemzsidóknak eladjanak. Szíriában házak eladása meg van engedve, földeké nincs.

Egy ház bérbeadása Izrael országában nemzsidóknak két föltétel mellett lehetséges. Először is nem lakhat a házban, hanem azt más célokra használhatja, mint pl. raktárnak. Másodsorban három vagy annál több egymás mellett álló házat nem szabad bérbe adni. Ezeknek és más előírásoknak a magyarázata így hangzik: "ne engedd meg nekik, hogy az országban tartózkodjanak, mert ha nincs földjük, csak ideiglenesen fognak letelepedni." Nemzsidók ideiglenes jelenléte csak akkor tűrhető el, ha a zsidók máshol élnek vagy a nemzsidók hatalmasabbak mint a zsidók.

Ha viszont a zsidók hatalmasabbak mint a nemzsidók, nem szabad bálványimádókat megtűrni magunk között. Egy csak ideiglenesen itt tartózkodó házaló is csak akkor jöhet be országunkba, ha Nóé hét törvényét tiszteli, mert ez áll az Írásban: "Ne lakjanak országodban.", azaz ideiglenesen sem. Ha betartja Nóé hét törvényét, akkor itt lakó idegen lesz (ger toschaw), és megkapja az ideiglenesen itt tartózkodó idegen státuszát, kivéve az ünneplés évében [azaz amikor a templom még állt és áldozatokat hoztak]. Az ünneplés évén kívül tilos bárkit is fölvenni, aki nem tért teljesen át a júdaizmusra (ger zedek).

Ezzel világos, hogy a palesztínok kezelése a halaha szerint csak a zsidó hatalom kérdése, ahogy ezt a Gus Emunim vezetői és szimpatizánsai mondják. Ha a zsidóknak elég hatalma van, vallási kötelességük a palesztínok elűzése.

Izraeli rabbik és fanatikus híveik gyakran idézik ezeket a törvényeket. Így például azt a törvényt, amely három egymás mellett álló ház bérbe adását nemzsidóknak megtiltja, az a rabbinikai konferencia ünnepélyesen elismerte, amely 1979-ben a Camp Davidi szerződéseket írta alá. A konferencia megállapította, hogy a halaha szerint az autonómia, amelyet Begin fölajánlott a palesztínoknak, túl liberális. Az ilyen nyilvánosan elhangzott nyilatkozatok ellen, amelyek valóban korrektül adják vissza a halaha álláspontját, a cionista baloldal ritkán foglal állást.

Az eddig említett törvényeken kívül, amelyek minden nemzsidó ellen irányulnak Izrael országában, a kánaániak és más, Palesztína Jósua vezetésével történő elfoglalása előtt itt élő nemzetek, valamint az amalekiták ellen hozott törvények hatása még negatívabb. Mindezeket a népeket teljesen ki kell irtani. A Talmud és a talmudi irodalom még határozottabban ismétlik a bibliai követeléseket a népgyilkosságra. befolyásos rabbik, akiknek az izraeli hadsereg tisztjei között sok hívük van, a palesztínokat (sőt minden arabot) ezekkel a népekkel teszik egyenlővé, úgy hogy az olyan parancsok, mint: "Ne mentsd meg aki lélegzik" aktuális értelmet kapnak. Valóban nem rendkívüli, hogy tartalékosok, akiket őrszolgálatra hívnak be a Gáza övezetben, nevelő célzatú kiképzést kapnak, ahol elmondják nekik, hogy a Gáza övezetben élő palesztínok olyanok, mit az amalekiták. Egy jelentős izraeli rabbi idézte ünnepélyesen a midaniták kiirtására fölszólító bibliai szakaszokat a kibbijai tömeggyilkosság igazolására. Ez a történet erősen elterjedt az izraeli hadseregben. Sok hasonló példát hozhatnánk föl vérszomjas rabbinikai nyilatkozatokra a palesztínok ellen, amelyek mind ezeken a törvényeken alapulnak.

* * *

Ez alatt a cím alatt a halaha törvényeiből olyan példákat fogok bemutatni, amelyeknek legfontosabb célja nem is annyira abból áll, hogy nemzsidók elleni megkülönböztetéseket írjanak elő, hanem az, hogy a nemzsidók elleni gyűlöletet és megvetést szítsák. Így ebben a fejezetben nem csak idézek a vonatkozó halahai forrásokból (ahogy eddig tettem), hanem néhány kevésbé alapvető művet is figyelembe veszek, amelyek eléggé elterjedtek a vallásoktatásban.

Kezdjük néhány liturgiai imádság szövegével. A napi reggeli ima első részében minden hívő zsidó köszönetet mond Istennek azért, hogy nem nemzsidót csinált belőle. A napi ima záró része (amelyet az újévi és a Jom Kippuri istentisztelet legünnepélyesebb részében is elmondanak) azzal a kijelentéssel kezdődik: "Köszönünk mindent az Úrnak. Hogy nem olyanná tett minket, mint más országok népeit. Mert ezek a hiúság és méltatlanság előtt hajolnak meg és olyan Istenhez imádkoznak, aki nem segít." Míg a cenzorok az utolsó mondatrészt kihúzták az imádságos könyvekből, Keleteurópában szóban adták tovább és most sok Izraelben nyomott imakönyvben újra benne van. A heti ima, a 'tizennyolcas ima' olyan különleges átkot tartalmaz, amelyet eredetileg keresztények, a kereszténységhez konvertált zsidók és más zsidó vallásilag eltérők ellen szántak: "És ne legyen az árulóknak reménye és menjenek a keresztények rögtön tönkre". Ez a megfogalmazás az első század elején fogalmazódott meg, amikor a kereszténység még csak egy kis üldözött szekta volt. Valamivel a 14. évszázad előtt legyöngítették: "Ne legyen az árulóknak reménye és minden vallástagadó menjen rögtön tönkre". és további nyomás miatt "Ne legyen az besúgóknak reménye és minden vallástagadó menjen rögtön tönkre"-re változtatták. Izrael alapítása után megfordult a kocka, és sok újonnan nyomott imádságos könyv újra a második változatot használta, amelyet sok tanár is előír az izraeli vallásos iskolákban. 1967 után a Gus Emunimhoz közelálló közösségek közül sok vett át újra az első változatot (addig csak szóban használták és nem írásban), és ma naponta azért imádkoznak, hogy a keresztények menjen rögtön tönkre. Ez a váltás akkor történt, amikor a katolikus egyház XXII János pápa uralkodása alatt eltávolított a nagypénteki liturgiából egy imát, amelyben Istent arra kérik, hogy bocsásson meg a zsidóknak és vallási eltérőknek. Erről az imáról a legtöbb zsidó vezető azt állította, hogy sértő, sőt antiszemita.

A napi ima mellett egy vallásos zsidónak különféle (örömteli vagy szomorú) alkalmakkor rövid áldásokat kell mondani (pl. egy új ruhadarab felvételekor, ha az évben először eszik bizonyos gyümölcsfajtákat, erős villámlást lát, rossz híreket hall, stb...) Ezeknek a rövid áldásoknak némelyike a nemzsidók elleni gyűlölet és megvetés erősítésére szolgál.

A II fejezetben (II: Előítéletek és hamisítások) megemlítettem azt az előírást, hogy egy zsidó egy nemzsidó temető láttán átkot kell hogy mondjon, de Istent kell dícsérnie, ha zsidó temetőben van.

Hasonló előírás vonatkozik az élőkre. Ha egy hívő zsidó nagy zsidó tömeget lát, akkor Istent kell dícsérnie, de átkozódnia kell, ha nemzsidók nagyobb tömegét látja.

Az épületek sem kivételek. A Talmud előírja, hogy ha egy zsidó olyan lakás mellett megy el, ahol nemzsidók laknak, akkor annak tönkremenéséért kell imádkoznia. Ha az épület romokban hever, akkor a bosszú Istenének kell köszönetet mondania. Természetesen a fordított előírások igazak zsidó házak esetén. Ezt az előírást zsidó parasztok, akik saját falvakban vagy városok zsidónegyedeiben éltek, könnyen be tudták tartani. A klasszikus júdaizmus föltételei mellett mind nehezebben volt betartható és ezért csak más vallások templomaira és egyházi épületeire vonatkozott (Az Iszlám kivételével). Ebben az összefüggésben a szokások megerősítették ezt az előírást. Szokássá lett ugyanis, hogy egy templom vagy egy kereszt láttán (általában háromszor) köptek, mégpedig a kötelezően előírt szánakozás finomításaként. Amellett szidalmazó bibliai szakaszokat is fűztek hozzá.

Létezik továbbá előírásoknak egy sorozata, amely nemzsidók vagy azok tetteinek dicséretét megtiltja, kivéve, ha egy ilyen dicséret hallgatólagosan zsidók vagy azok tetteinek magasabb fokú dicséretét foglalja magába. Így például Agnon, az író hazatérése után Stockholmból, ahol az irodalmi nóbel díjat kapta meg, dicsérte az izraeli rádióban a svéd akadémiát, gyorsan hozzáfűzte: "nem felejtettem el, hogy tilos nemzsidókat dicsérni. Dicséretemnek azonban különös oka van".- azaz, hogy egy zsidó kapta meg a díjat.

Ugyanígy tilos, nemzsidók népünnepélyein részt venni, kivéve, ha a részvétel elutasítása ellenségességet szülne zsidók ellen. Ilyenkor szabad kis mértékben részt venni.

Az eddig említett szabályok mellet léteznek mások, amelyek zsidók és nemzsidók emberi barátságait hivatottak megakadályozni. Két példát említek erre: Az áldozati bor szabálya és a nemzsidókra vonatkozó szabályok, ha azok zsidóknak készítenek el élelmet zsidó vallási ünnepeken.

Egy vallásos zsidó nem ihat olyan bort, amelynek előállításánál nemzsidók valamilyen módon közreműködtek. Egy nyitott üvegben levő bort, akkor is, ha azt teljesen zsidók állították elő, tilos akkor fogyasztani, ha egy nemzsidó megérintette az üveget vagy akárcsak a kezét fölötte elhúzta. Ezt a rabbik úgy okolják meg, hogy minden nemzsidó nemcsak bálványimádó, hanem föl kell róluk tételezni, hogy gonoszul előnyöket akarnak a maguk számára elérni, és suttogva vagy gondolatban minden bort, amelyet zsidók inni szándékoznak, bálványaiknak szentelik mint ivási áldozatot. Ez a törvény kötelezően érvényes minden keresztényre és kissé gyöngébb formában moszlémokra is. (egy nyitott borosüveg tartalmát, amelyet keresztény ember megérintett, ki kell önteni. Ha egy moszlém érintette meg, akkor még el lehet adni vagy el lehet ajándékozni., de egy zsidó nem ihatja meg. A törvény érvényes nemzsidó ateistákra is (honnan tudhatnánk, hogy nem hazudják csak, hogy ateisták?), de nem érvényes zsidó ateistákra.

Azok a törvények, amelyek a munkát tiltják meg szombaton, érvényesek, ha nem is olyan szigorúan más vallási ünnepek esetén is. Így egy nem szombatra eső ünnep esetén minden munka meg van engedve, amely a vallásos ünnepnapon megeendő étel elkészítéséhez szükséges. A törvény ezt mint a lelki táplálék előkészítését (ochel nefesch) definiálja, ahol a lélek alatt zsidót értenek, nemzsidók és kutyák kifejezetten ki vannak zárva ez alól. De létezik egy diszpenzáció hatalmas nemzsidók javára, akik ellenségessége veszélyes lehet. Ezért lehetséges egy vallási ünnepnapon egy látogató számára is főzni, ha nem hívtuk meg tudatosan.

Ha a gyakorlati alkalmazástól eltekintünk, az állandó foglalkozás ezekkel a törvényekkel, amelyek a halaha tanulmányozásához tartoznak, és a klasszikus zsidóságban a legfölsőbb vallási kötelesség volt, fontos lelki alapállást eredményezett.

Egy ortodox zsidó a szent tanulmányok során gyermekkortól megtanulja, hogy a nemzsidókat kutyákkal kell összehasonlítani, hogy bűn dicséretük, stb... A kezdőknek szóló tankönyvek hatása itt még rosszabb, mint a Talmudé és a nagy talmudi történelemkönyveké. Ennek egyik oka az, hogy az ilyen alapvető szövegekhez részletes magyarázatok tartoznak, hogy a fiatalokra és a képzetlenekre mélyen hassanak. Nagyszámú ilyen szövegből kiválasztottam egyet, amely most nagyon népszerű Izraelben . Olcsó könyvként jelent meg, amelyet az Izraeli kormány erősen támogat anyagilag. Itt egy spanyolországi névtelen rabbi könyvéről van szó, melyet a 14. század elején írt a nevelésről, amely a júdaizmus 613 vallási parancsolatot (micváját) abban a sorrendben magyarázza el, ahogy azok a talmudi magyarázatban, melyet a III. fejezetben (III: Ortodoxia és magyarázat) írtunk le, találhatók, és Mózes öt könyvében találhatók állítólag. Hosszan tartó befolyását és népszerűségét a világos és könnyen érthető héber stílusnak köszönheti, amelyet írásakor használtak.

A könyv központi oktatási célja abban áll, hogy a Biblia korrekt jelentését magyarázza el olyan fogalmakról, mint a felebarát, barát és ember, amit szintén a III. fejezetben tárgyaltunk. Így a 219§, amelyben a "Szeresd felebarátodat mint tenmagadat"-ból következő vallási kötelességeket írja le a "A zsidók szeretete vallási kötelesség" cím alatt, a következőképpen hangzik:

"Minden zsidót szívből szeretni azt jelenti, hogy minden zsidóval és annak pénzével úgy kell törődnünk, mint sajátmagunkkal, és saját pénzünkkel, mert így szól az írás: 'Szeresd felebarátodat mint tenmagadat' és tisztelt bölcseink ezt mondták: 'Ami neked árt, azt ne tedd barátoddal sem'.. és sok más vallási kötelesség következik ebből, mert valaki, aki egy barátját úgy szereti, mint önmagát, nem lopja el annak a pénzét, nem csalja meg feleségével, nem csapja be pénzügyekben vagy szavakkal, nem lopja el a telkét és semmiféle kárt nem okoz neki. Továbbá sok vallási kötelesség függ ettől, mint ezt minden értelmes ember tudja."

A 322§-ban, amely azzal a kötelességgel foglalkozik, hogy egy nemzsidó rabszolgát örökre rabszolgaságban kell tartani (amivel szemben egy zsidó rabszolgát hét év után szabadon kell engedni), a következő magyarázat áll:

"Vallási kötelességeinknek az a tény az alapja, hogy a zsidó nép az emberi faj legkitűnőbbje, amelyet azért teremtettek, hogy teremtőjét fölismerje, ŐT imádja és érdemes legyen arra, hogy rabszolgákat tartson szolgálatában. Ha nincsenek rabszolgái más népekből, akkor saját fivéreit is rabszolgává teheti, akik így nem tudnak az Örökkévalónak, akinek neve legyen áldott, szolgálni. És ezért parancsolta meg nekünk, hogy legyenek ilyen szolgái, akiket előzőleg erre fölkészítenek és a bálványimádást kiverték belőlük, és így nem jelentenek veszélyt házainkra. Ez ennek a szakasznak a célja. De fivéreitek, Izrael gyermekei közül egy se uralkodjon a többiek fölött nagy szigorral, hogy ne kelljen fivéreidet rabszolgává tenned, akik mind készek Isten imádására."

Az 545 §-ban, amely azzal a vallási paranccsal foglalkozik, hogy nemzsidóktól kamatot kell szedni, a következőt mondja a törvény: "Megparancsolták nekünk, hogy kamatot szedjünk a nemzsidóktól, ha pénzt adunk nekik kölcsön, és nem szabad kamatmentes kölcsönt adnunk nekik."

Magyarázat:

"Ennek a vallási kötelességnek az az oka, hogy nem szabad kegyelmet gyakorolnunk, kivéve azokkal az emberekkel szemben, akik Isten átélik és imádják. Ha jótékonyságunkat csak ilyenekkel szemben gyakoroljuk és az emberiség maradékával szemben tartózkodóak vagyunk, akkor bebizonyítjuk, hogy szeretetünk és jótékonyságunk nagy részét nekik adjuk, mert ők a szent vallást követik, amely ŐT imádja, legyen a neve áldott. Mert így kapjuk meg jutalmunkat Istentől, ha a jótékonyságot nem idegenekkel szemben gyakoroljuk, amely annak a jutalma, hogy a jótékonyság gyümölcseit saját népünknek juttatjuk."

Hasonló különbségtevéssel találkozunk számos más helyen. A munkabér kifizetésének késleltetése (238 §) esetén az író kifejezetten utal arra, hogy ez a bűn nemzsidók esetén nem olyan súlyos. A káromkodás tilalma így hangzik: Ne átkozz zsidót, se férfit, sem nőt. (239§). Ugyanez igaz a félrevezető tanács adására, más emberek gyűlöletére, szégyenbe hozására, vagy a bosszúállásra is. (240, 245, 246, 247§§), amelyek csak zsidótársakra vonatkoznak.

A nemzsidók szokásai gyakorlásának a tilalma (262 §) azt jelenti, hogy zsidók magukat a nemzsidóktól nemcsak távol kell hogy tartsák, hanem hogy viselkedésükről, sőt öltözködésükről rosszakat kell mondaniuk.

Utalni szeretnék arra, hogy a fönt idézett magyarázatok a halaha tanításait nem adják vissza egész korrekt módon. A rabbik és ami még ennél is rosszabb, a júdaizmus azt mentegető tudósai ezt nagyon is pontosan tudják. Ezért nem is próbálnak a zsidó közösség előtt ilyen vélemények ellen érvelni és a közösségen kívül természetesen sohasem említik ezeket. Ehelyett minden zsidót szidalmaznak, aki nemzsidók füle hallatára ezeket a dolgokat szóba hozza, és csaló szándékkal tagadnak, ahol a kétértelmű kijelentések művészete győzelmeket ünnepel. Így általános fordulatokban utalnak arra, mekkora jelentősége van a jótékonyságnak a zsidóság szemében, de elfelejtik megemlíteni, hogy a halaha szerint a jótékonyság csak zsidókkal szembeni jótékonyságot jelenti.

Mindenki, aki Izraelben él tudja, hogy milyen mély és elterjedt az a gyűlölet , amelyet az izraeli zsidók minden nemzsidóval szemben éreznek. Általában nem mutatják ezt a külvilág előtt. Izrael állam alapítása óta, az 1967-es háború óta és Menahem Begin fölemelkedése óta az izraeli és a külföldön élő zsidók egy jelentős kisebbsége nyitottabb lett az ilyen kérdések iránt. Az utóbbi években az olyan embertelen előírásokat, hogy a rabszolgaság a nemzsidók természetes sorsa, Izraelben nyilvánosan (még a TV-ben is) idézték zsidó parasztok, akik arab munkaerőt, különösen gyerekeket zsákmányolnak ki. A Gus Emunim vezetői vallási előírásokra hivatkoznak, amelyek szerint zsidók kötelessége, nemzsidó munkaerőket elnyomni, és ezeket használják a palesztin polgármesterek elleni gyilkossági kísérletek igazolására és mint Isteni támogatást saját terveik számára, hogy minden arabot űzzenek ki Palesztínából.

Sok cionista utasítja el ezeket az álláspontokat politikai okokból, standard ellenvetéseiket arra alapítva, hogy a zsidó önérdek melyik célt szolgálja, de nem a humanitás és az etika általánosan igaz tételeivel. Így pl. azzal érvelnek, hogy a palesztínok kizsákmányolása és elnyomása az izraeliek által többé-kevésbé az izraeli társadalmat megrontja, vagy hogy a palesztínok kiűzése a mai politika feltételek mellett nem kivitelezhető, vagy hogy az izraeli terror a palesztínok ellen Izraelt nemzetközileg elszigeteli. A cionisták alapvetően osztják, és különösen a baloldali cionisták a mély megvetést a nemzsidókkal szemben, amelyet az ortodox júdaizmus olyan élénken támogat.

* * *

Az előző oldalon csak érintettem a rabbinikus álláspontot ezekkel a vallásokkal szemben néhány példa kapcsán. De hasznos, ezt az álláspontot itt röviden bemutatni.

A júdaizmust nagyon mély gyűlölet tölti be a kereszténységgel szemben anélkül, hogy ismerné az utóbbit. Ez a gyűlölet erősebb lett a keresztények által elkövetett zsidóüldözések hatására, de messzemenően független attól. Abból az időből származik, amikor a hatalommal nem rendelkező keresztényeket üldözték (nem utolsósorban a zsidók), és ezt azok a zsidók is osztják, akiket keresztények nem üldöztek, sőt, támogatták őket. Például Majmonidész moszlém üldözések miatt az Almohádok uralma alatt a Keresztesek Jeruzsálemi királyságába menekült, de nézeteit ez a legcsekélyebb mértékben sem módosította. Ez a mély negatív beállítottság két főelemen alapul:

Először is a gyűlölettel teli rosszindulatú rágalmazásokon Jézus ellen. Természetesen élesen meg kell különböztetni a júdaizmus Jézus elleni álláspontját az antiszemiták és a zsidók védői közti értelmetlen ellentétek között, amelyek a kivégzésével szembeni felelősséget illetően térnek el egymástól. A legtöbb modern tudós bevallja, hogy Jézus kivégzésének pontos körülményeit nem ismeri, mert az erről szóló források és korabeli jelentések csekély száma, valamint az evangéliumok későbbi leírása és az ezek közötti ellentmondások ezt nem teszik lehetővé. A kollektív illetve az öröklődő bűn fogalma alattomos és abszurd. Itt azonban nem Jézusra vonatkozó tényekről van szó, hanem azokról a pontatlan, sőt rágalmazó Talmudi és a Talmudot követő irodalomban található jelentésekről, amelyekben a zsidók a 19. századig hittek, és sok zsidó, különösen Izraelben ma is hisz bennük. Emiatt játszanak ezek a jelentések fontos szerepet a zsidóknak a kereszténységgel szembeni beállítottságánál.

A Talmud szerint egy rendes rabbinikus törvényszék ítélte el Jézust bálványimádás miatt, mert a többi zsidókat arra buzdította, hogy a rabbik tekintélyét vessék meg. Minden zsidó forrás, amely kivégzéséről szól, örömmel veszi át a felelősséget amiatt. A talmudi jelentés meg sem említi a rómaiakat. A népszerű jelentések, amelyeket szintén nagyon komolyan vettek, mint a Toledói Jesu, még rosszabb példa, mert ezek nemcsak a fönt említett bűnöket, hanem varázslói hatalmat is tulajdonítanak neki. Maga a Jézus név is a zsidók számára minden gyűlöletes jelképe volt és ma is az. Hasonlóan mély az evangéliumok megvetése. A modern izraeli iskolákban sem lehet rájuk hivatkozni (nem is beszélve tanításukról).

Másodszor a rabbinikai tanítás a kereszténységet teológiai, és ezzel tudatlanságon alapuló okokból mint bálványimádást fogja föl, éspedig a keresztény tantételek túl durva értelmezése által Krisztus emberré válásáról és a Szentháromságról. Minden keresztény jelképet és képi ábrázolást bálványoknak tekintenek - még azok a zsidók is, akik szó szerint köveket, írástekercseket vagy szent emberek személyes tárgyait imádják.

Ehhez képest viszonylag enyhén bírálják meg az iszlámot. A Mohamednek adott név, őrült (mesugga) nem volt olyan sértő, mint amilyennek ma tűnik és minden esetre elhomályosodik a Jézusnak szánt szidalmak mellett. A Koránt sem akarják elégetni, mint az Újtestamentumot. Bár nem tisztelik úgy, ahogy az iszlám törvényei a szent zsidó írásokat tisztelik, de legalább normális könyvként kezelik. A legtöbb rabbinikai szaktekintély egységes véleménye szerint az iszlám nem bálványimádás (noha a Gus Emunim néhány vezetője ezt nem veszi figyelembe). Ezért rögzíti le a halaha, hogy zsidók a moszlémokat nem kezelhetik rosszabbul, mint a többi nemzsidót - de jobban sem. Itt is idézhetjük Majmonidészt ennek magyarázatára. Ő ugyanis kifejezetten megállapítja, hogy az iszlám nem bálványimádás. Filozófiai műveiben nagy tisztelettel idéz az Iszlám filozófiai szaktekintélyeitől. Mint már említettük, Szaladin és családjának háziorvosa volt, és Szaladin kinevezte minden egyiptomi zsidó főrabbijának. Ennek ellenére az általa fölállított szabályok a nemzsidó élet mentése ellen (kivéve a zsidók elleni veszélyek kivédésére) moszlémokkal szemben is érvényesek.

----- az ötödik részhez ----

Izrael Shahak:
Zsidó vallás, zsidó történelem - 3000 év súlya


Tartalom

A/ 1- Izrael - Utópia kiválasztottak számára?

B/ 6- Előítéletek és hamisítások

C/ 12- Ortodoxia és magyarázatok

D/ 23- A történelem terhe

E/ 33- Törvények nemzsidók ellen

F/ 49- Politikai következmények

52- Olvasói levelek